Kiskanizsa

Nagykanizsa egyik legjelentősebb városrésze az egykori vár nyugati oldalán kialakult, nagyrészt még ma is földműveléssel foglalkozó, falusias jellegű Kiskanizsa. Fehérre meszelt parasztházai lassan eltűnnek, s helyükön több emeletes modern házak emelkednek. Lakossága - amelyet messze vidéken évtizedek óta csak "sáskák"-nak neveznek - etnikailag, mint annyi más helyen, itt is több népelemből alakult ki. A XIV. században szerb és görög kereskedők, majd Zsigmond császár és király idején a Havasalföldről betelepülő rácok növelték lélekszámát. (Erre emlékeztet a Rácváros és a ma is meglévő Nagy- és Kisrác utca elnevezések.) Ez a lakosság azonban a XV.-XVI. Század folyamán négy ízben is pusztító borzalmas pestisjárvány, valamint az évszázados török harcok során nagyrészt kipusztult, ezért a felszabadító háború után nagyarányú telepítés vált szükségessé. Kiskanizsa jelenlegi lakossága így kis számban itt maradt német zsoldosok, visszamaradt törökök, de főképp az újonnan bevándorló illetve betelepített horvát és magyar parasztok százaiból, azok utódaiból alakult a XIX. századra sajátos öntudatú paraszti közösséggé.

Bár a lakosság ekkor már szinte egyöntetűen magyarnak vallotta magát, nemcsak a környék falvaitól különült el, hanem Nagykanizsa lakosságával sem vállalt közösséget, és évtizedekig közigazgatási különállásáért harcolt. De voltak maradtak ellentétek a kiskanizsai településen belül az egyes utcák között is. Ezeket a "véres vasárnapokat" még ma is gyakran emlegetik az öregek. Ilyenkor a bor hatására gyakran előkerültek a csizmákból a bicskák, és bőven akadt dolga a csendőröknek, míg a forrófejű legényeket lecsillapították.

A virtuskodás mellett azonban a munkától sem féltek a "sáskák". A földművelésen belül főleg a szőlőtermelés és a kertészkedés jelentett a szorgalmas nép számára jelentős jövedelmet. A viruló szőlőket ugyan a XIX. század végén sajnos meglehetősen tönkretette a filoxérajárvány, a kertészet azonban Kiskanizsán messze vidéken híressé tette, s lila hagymája révén a Dunántúl Makójaként emlegetik.

A "sáska" név eredete is itt keresendő. Kiskanizsa dolgos, ügyeskedő asszonyai ugyanis úgy ellepték Dunántúl piacait, mint a sáskák a rétet. "Legelnek ezek mindent, mint a sáskák". - mondták róluk sokan. A kiskanizsaiak azonban nem szégyellték ezt a nevet, sőt büszkék voltak rá és szorgalmuk és ügyességük jelzőjeként fogadták. De nemcsak a viselkedésében, életmódban és a munkában, hanem a gondolkodásban is különböztek a kiskanizsaiak a környék népétől. A régi kiskanizsai rendkívül vallásos és konzervatív volt, irtózott az újtól. Részben ebből adódott a babonákban való erős és tartós hit. Egyvallású volt, az 1855-ös népszámlálás adatai szerint a település 3282 lakója közül 3251 volt katolikus.