|
|
Itt iratkozzon fel, hogy minden programról időben értesüljön! |
Bérleten kívüli színházi rendezvények
Budapest Bár 2011. november 16. 19 óra
Helyszín: Hevesi Sándor Művelődési Központ

Jó adag cigány temperamentum, kitűnő zene, némi magyaros dallamvilág megbolondítva csipetnyi füstös kávéházi hangulattal, ízesítve Karádyval, Jávor Pállal, legújabban pedig Beatlesszel, Európa Kiadóval, Doorsszal – mindez világszínvonalú cigányzenekar és élvonalbeli magyar énekesek előadásában. Korok, generációk és kultúrák – a Budapest Bár találkozása kiváló muzsikusokkal és fantasztikus egyéniségű előadókkal.
Az együttes története 2007-ben kezdődött. Zenészek és énekesek laza szövetségének indult – mára azonban igazi csapattá, produkcióvá nőtte ki magát. A Budapest Bár zenekart eredetileg Farkas Róbert alapította azzal a szándékkal, hogy friss lendületet adjon a kávéházi cigányzenei hagyománynak. Zenésztársaival a Zeneakadémián ismerkedett meg, akikkel összeállította az alapzenekart, már csak valami különleges, mai hangzás hiányzott belőle. Így született meg az ötlet, hogy meghívjanak néhány kiváló magyar pop- és rockénekest, napjaink zenéjének meghatározó személyiségeit.
2011 májusában ismét az énekesekkel együtt készült el a negyedik, Volume 4. Hoppá! című lemez, amely ismét új oldalát csillantja fel a zenekarnak. Az albumon szereplő dalok merítése igen szélesre sikeredett: a korábbi albumokon is szereplő Jávor Pál, Kabos Gyula, Harangozó Teri mellett megjelennek a Hungária, a Beatles, a Doors, az Európa Kiadó ismert dalai.
A Budapest Bár minden művésze és tagja nagyra becsüli azokat az erőfeszítéseket, amelyek arra irányulnak, hogy az egyik ember megkönnyítse, megszépítse a másik életét, létét, mindennapjait. Ők így vallanak erről: „Zenénkkel, koncertjeinkkel mi is mások életét kívánjuk könnyebbé, szebbé tenni. A Hospice Alapítvány törekvéseit nagyon tiszteljük, hiszen az emberi élet talán legnehezebb állomását igyekszik méltóbbá, elviselhetővé tenni. Megtisztelőnek tartjuk azt, hogy méltónak találták a produkciónkat ilyen nemes cél szolgálatára.”
Gyógyír északi szélre
Író: Daniel Glattauer
Fordította: Kajtár Mária
Szereplők:
Emmi Rothner – Fullajtár Andrea
Leo Leike– Őze Áron
Díszlet, jelmez: Sebő Rózsa
Grafika: Szöllősi Géza
Rendező: Göttinger Pál
Producer: Orlai Tibor
Az előadás az Óbudai társaskör és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésével jött létre
Emmi Rothner e-mailben szeretné lemondani a Like magazin előfizetését, de félreüt egy betűt, és levele véletlenül Leo Leikénél köt ki. Minthogy újra meg újra a rossz címre ír, Leo egy idő után kénytelen felvilágosítani őt a tévedéséről. Így veszi kezdetét a különleges levélváltás, melynek során a teljes ismeretlenség és kedves bensőségesség közti keskeny mezsgyéjén egyensúlyozva egyre közelebb kerülnek egymáshoz, míg végül kénytelenek feltenni maguknak a kérdést: vajon a levelekben kifijezett, egymás iránti egyre erősebb érzéseik kiállják-e a személyes találkozás próbáját? És ha igen, hogyan tovább?
„Írjon nekem Emmi, Az írás olyan mint a csók, csak ajkak nélkül. Az írás annyi, mint csókolni, de ésszel.”



A Bandy-lányok
Írta: Parti Nagy Lajos
Szereplők:
Udvaros Dorottya
Hernádi Judit
Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Szakács Györgyi
Világítás: Bányai Tamás
Grafika: Szöllősi Géza
Rendező: Ascher Tamás
Producer: Orlai Tibor és Pécsi Júlia
Kossuth díjas művészek fogtak össze, hogy létrehozzanak egy vidám, egyben tartalmas estét az Andrews Sisters dalainak felhasználásával.
Az előadásban a nővéreket Hernádi Judit és Udvaros Dorottya személyesíti meg.
A darab két? nő történetét meséli el, akik közöttünk élnek, az általunk is jól ismert problémákkal küzdenek. Egyetlen cél lebeg a szemük előtt: olyan híresnek, elismertnek lenni, mint az Andrews nővérek. Minden percet próbával töltenek és várnak a nagy lehetőségre, amikor egy nagyszabású koncerten mutatkozhatnak be. A darab végén – természetesen – elérkezik a várva várt alkalom, így nem csak a hol humoros, hol esendő próbafolyamatot, hanem végül az elkészült, csillogó színpadon pompázó két csodálatos színésznő által előadott, élő zenekar által kísért koncertet is végigélvezhetik a nézők estéről estére.
Parti Nagy Lajos új dalszövegeket ír a harmincas évek legendás amerikai triójának a bőrünk alá ivódott világslágereihez. Valamint ír történetet két elementáris, roppant erős és roppant sérülékeny középkorú nőről, akik valahol az örök kádárizmusban, zongorakísérettel egy félreeső kultúrház színpadán életre-halálra próbálnak. A felfedeztetésben, álmaik megvalósulásában rég nem hisznek, reménykedni, énekelni, próbálni, „úton lenni” viszont jó, dolgoznak tehát, folyton alakítják a műsort, átírják-újrafordítják, aktualizálják, halandzsázzák a dalok magyar szövegét. Egy ilyen kultúrházi-próbát elevenít meg az előadás.












