|
|
Itt iratkozzon fel, hogy minden programról időben értesüljön! |
A Móricz Zsigmond Művelődési Ház
A Móricz Zsigmond Művelődési Ház a város egyik legnagyobb múltú kulturális intézménye. Elődjét, a Kiskanizsai Polgári Olvasókört 1870-ben alapították, s 1949-ig folyamatosan működött. Az Olvasókör kezdeményezésére épült fel 1928-ban a kiskanizsai polgárok közadakozásából és kezességvállalása nyomán a művelődési ház épülete.
Az intézmény tevékenységei és művészeti csoportjai:
A népművészet magas fokát nyújtja a művelődési házban működő, Tóth István irányítása alatt álló Zalagyöngye Táncegyüttes, valamint utánpótlás csoportjaik.
Az intézményben tartja próbáit még, a Szikla rock zenekar Tárnok Péter vezetésével, az egyre népszerűbb és a világ több pontján is hírnevet szerző Kanizsa Csillagai Cigány Együttes, valamint az Igricek Együttes, akik megzenésített verseket játszanak gyermek és felnőtt közönségük számára. Az intézmény szervezte újjá a 80-as években jól működő városi Cigány klubot.
A rendezvények közül legjelentősebb a ház által évente szervezett Hagyományok Napja és Kiskanizsai Búcsú, melyet minden évben július első hétvégéjén tartanak.
A művelődési ház legrangosabb rendezvénye a kétévente zajló „Csengey Dénes” Kárpát-medencei Vers- és Prózamondó Verseny, melyre több százan jelentkeznek és a zsűri belőlük választja ki a nagykanizsai döntő mezőnyét. (Ifjúsági felnőtt és szépkorú kategória.)
A városban egyre népszerűbb a gyermekek számára meghirdetett gyermekszínházi előadássorozat, valamint a már négy évadot megélt „Móricz Kamaraszínház” bérletes előadássorozat felnőtteknek. Népzenei koncertsorozatainkat elsősorban a városban élő néptáncosokra építve szervezzük. Nemcsak a magyar népzenét, hanem más népek zenéit és táncait is igyekszünk bemutatni ezen alkalmakkor. A koncerteket gyakorta táncház is követi. A jazzkoncerteket pódium esteket is szívesen látogatja a város közönsége.
A rendszerváltás utáni években az intézmény is hozzájárult az egykori olvasókör újjáéledéséhez. 2003. februárjában megalakult az Olvasókör Nyugdíjas, közéleti és kertbarát klubja. Rendszeresen helyet adunk az Együtt Kiskanizsáért Egyesület és a hegyközség programjainak is. 2004. januárjától az intézményhez tartozik a bajcsai kultúrház működtetése is. Hosszú évtizedek után újra nyitva a bajcsai kultúrház, megalakult az ifjúsági és nyugdíjas klub, valamint a Bajcsai Kulturális Egyesület Vinkó Lajosné elnök vezetésével.
Az intézmény a művészeti csoportok és egyesületek támogatásáért 2000-ben megkapta a Landorhegy Alapítvány által alapított megyei „Civilissimus Díjat”.
A művelődési házban - 2004. júniusában - az IHM támogatásával e-Magyarország Pontot alakítottunk ki a Móriczban és bajcsai Kultúrházban.








