Itt iratkozzon fel, hogy minden programról időben értesüljön!

Név:*

E-mail:*
Település:*

*Kattintson ide a jogi és adatvédelmi információkért

Kik azok a Vad Fruttik?

Tizenöt éves is elmúlt már a Várpalotáról származó zenekar, melyet ma a hazai alternatív zene élvonalába sorolnak. Rajongók is, szakmaibeliek is elismerően nyilatkoznak a slágergyanús számokról.

Egy friss felvétel:


A Fruttit jóval tizedik születésnapja után kapta fel a média: ehhez persze kellett a 2006-ban elkészült első lemez is, ami bevitte őket a rádiókba, főleg az alternatív magyar zenét akkor még komolyan pártoló Petőfibe.  2008-ban aztán jött a második lemez, egyértelmű sikerrel.
Bokor Péter így ír róluk egy 2009-es kritikában:


"A második lemez felvételei előtt már nem kellett fájdalmas kompromisszumokat kötni, a lehetőség adott volt az ötletek megvalósítására: a stúdióban is valódi hangszerek vették át a programozott alapok helyét, és az élő hangzás nagyságrendekkel jobban áll ehhez a zenéhez (a lemez nagy részét még a zenekarból 2008 tavaszán távozó Józsa Zoltán dobolta fel, de két számban már utódját, a veszpémi EasyLifeNatural csapatából érkező Hock Attilát is hallhatjuk). A hangszerelést végző és a stúdiómunkát producerként is irányító Győrffy Gyula igyekezett kihasználni a rendelkezésre álló forrásokat, a normális dobhangzás mellett két dalban (Mi ez a jó jazz, Forradalom) fúvósokat is bevetett, és általánosságban véve is összeszedettebb lett a megszólalás.
 
A Vad Fruttik stílusának meghatározására az új album tükrében sem könnyű vállalkozni: a lemez elején dzsessz alapok dominálnak, később képbe kerülnek különböző latin ritmusok, szamba és bossa nova is, miközben az elektronikához való túlzott vonzódást még nem sikerült teljesen levetkőzni – így jutunk el a hatodik számra a „mindent bele” hozzáállás netovábbjához, a Máté Péter-i szomorkás énekkel, lalázó kórussal ellátott, orgonás, sűrűn effektekzett Bús szamba című szerzeményhez. A színvonal erősen hullámzó, míg például a Kemikáliák című dalban a Fruttik átestek a ló túloldalára az elektronikus megoldások túlzsúfolásával, addig például az Úgy fáj esetében sikerült belőni az arányokat.
 
Likó Marcell szövegeiről a példás prozódián és a rendes rímelésen túl sok jót nem lehet elmondani, a frontember gyakran esik a felszínesség csapdájába, az olyan sorokkal pedig, mint a „kérlek ne légy szégyenlős / tudod, hogy nem vagyok nős / lágy édes ég vár rád / mikor csókra nyílik a szád” nehéz bármit is kezdeni. Hibái ellenére persze az Egy éjszaka Bohémiában átlagszínvonala felülmúlja a debütáló lemezét, de a Vad Fruttik zenéje továbbra is inkább koncerteken működik igazán.”

Forrás: est.hu

 

Lemezeik:
Rózsikámnak digitálisan (2006)
Egy éjszaka Bohémiában (2008)
Fénystopposok (2010)

A Vad Fruttik a Medgyaszay Házban lép fel 2012. január 27-én


Megosztás: